Klub est a MOM Rádióklubban
Írta: Administrator - Dátum: 2010 October 22 22:39

Matzon Jenő (HA5FA) klub elnöki invitálására ellátogattunk a MOM Rádióklubba.

news: DSCF0732.jpgLátogatásunknak két alapvető célja volt.

További részletek itt.


Teljes hír

Matzon Jenő (HA5FA) klub elnöki invitálására ellátogattunk a MOM Rádióklubba.

news: DSCF0732.jpgLátogatásunknak két alapvető célja volt, de erről kicsit később...

A kis csapatot HA5NVG Attila "szedte össze" kisbuszával, szinte 5 kilométerenként volt egy-egy kitérő a társunkért. Vidáman kaptattunk fel a hegyre immár hatodmagunkkal, hiszen várt bennünket eme patinás klub képviseletében HA5FA Jenő, HA4AA András, HG5BDR Teri, T.Emese,  HA5OAA Zoli, HA7BJA Józsi, HA5EV Lajos, HA5RXZ Peter, HA5GO Miki, HA5GAB Gábor és T. Bálint.

A fogadtatás több mint szívélyes volt, HA5FA Jenő a kapuban várt bennünket nagy méretű dobozokkal, melyet tömegközlekedési eszközzel hozott legnagyobb meglepődésünkre. Mint kiderült finom süteménnyel kedveskedett erre az alkalomra.
news: DSCF0729.jpg
A rövid közös bemutatkozás után persze mi más is lehetett volna a beszédtéma, mint a rádiózás. Bizony igazolva láttuk, hogy mennyire hasznos az ilyen jellegű szakmai értekezés, hiszen egyfelől mindenki rendelkezik bizonyos tapasztalattal a saját tevékenységi területén, és ezek a tapasztalatok egy ilyen alkalommal a beszélgetés és az együtt gondolkodás által állnak össze egy komplex ismeretanyaggá szinte mozaikról mozaikra.
És hogy a látogatásunk céljáról is tegyünk említést, mint a bevezetőnkben jeleztük;
-egyrészről megismerni a MOM Rádióklub szellemiségét, hogy milyen értéket képviselnek, és mi az alapvető küldetésük a rádióamatőr társadalomban.
Mindezt megismerve második célunk is megfogalmazódott, - hiszen számunkra hiteles igazolást nyert, hogy közös a célirány - így a belépési szándékunk fölött meghoztuk végleges döntésünket.

Ennek eredményeképp a Rákosmenti Rádiós Kör Budapest északkeleti szekciójában a MOM Rádióklub kihelyezett tagjaként kíván tevékenykedni.
news: DSCF0730.jpg
Tanulságokkal és kellemes emlékekkel indultunk haza, melyet köszönünk a MOM Rádióklub Csapatának!