HA5FA Silent Key
Írta: Administrator - Dátum: 2015 June 09 11:59
HA5FA EMLÉKÉRE

Kedves Rádióamatőr Barátaink!

A MOM Rádióklub tagsága mély megrendüléssel értesít Benneteket, Matzon Jenő HA5FA, klubunk elnöke, élete 75. évében rövid, súlyos betegség következtében 2015. június 08.-án elhunyt.

Matzon Jenő egész élete a rádiózásról és a rádióamatőrködésről szólt. A magyar rádióamatőr mozgalom egyik kiemelkedő és meghatározó személyisége volt.

A rádióamatőr munkát tanulással kezdte 1957-ben, Miskolcon. Első tanára Havrán József HA9OU volt. Operátor volt a HA9KOB, majd a HA9KOV állomáson. 1960-ban bevonult a Honvédséghez, ahol Budapesten, az OLP-n volt rádiótávírász nyolc éven át. Tagja lett a GANZ rádióklubnak, majd a Központi Rádióklubnak. Kilenc évig volt megfigyelő (HA9007), végül 1966-ban megkapta a HA5FA hívójelet.

Ebben az időben sokat segített a QSL irodában, egy ideig a Versenybizottság vezetője és HCS diploma ügyintézője is volt. Elvégezte a nemzetközi rádiótávíró és távbeszélő kezelői iskolát. 1970.-től a MALÉV-nél, később pedig a Repülőgépes Szolgálatnál dolgozott hajózó-rádiósként, illetve navigátorként.

1969 és 1974 között a Bp. XII. ker. "Zrinyi Miklós" Rádióklub klubtitkára és engedélyese volt (HA5YAH, HA5KFA).

1991-1993 között a Frekvenciagazdálkodási Intézetben dolgozott, mint a rádióamatőr ügyek intézője.

1981-ben belépett a MOM Rádióklubba, majd 1989. óta ennek a klubnak az elnöke.

1989-1997 között a MRASZ Bp-i TESZ titkára is volt.

2010-2014 között a MRASZ QSL irodát vezette.

Kiemelkedő rádióamatőr munkáját jól jellemzi, hogy 400-nál több rádióamatőr diplomával rendelkezik, köztük a DXCC Honor Roll-al. Négyszer volt tagja a világbajnokságot nyert magyar HQ csapatnak, többszörös gyorstávirász Budapest bajnok és országos bajnok. Nemzetközi II. osztályú sportbíró volt és 2004.-ben okleveles sportoktatói diplomát szerzett.

A MOM Rádióklubot 25 éven át vezette. Szervező készsége, emberismerete és tudása segítségével egy stabil, anyagilag is rendezett klubot, jól működő közösséget hozott létre. Nagy szeretettel fogadta a kezdőket is, ennek évente 5-10 új engedélyes lett az eredménye.

Matzon Jenő HA5FA halálával egy kiváló rádióamatőrt, klubvezetőt és barátot vesztettünk el. Emlékét és munkáját megőrizzük.

Jenci barátunk, nyugodjál békében!


Hegyi Miklós HA5VZ